Tegyük félre a előítéleteket, sutba a sztereotípiákkal! Felejtsük el Kálloy Molnár Péter színpadi és szinkronbravúrjait, tekintsük őt most énekesnek és dalszerzőnek, aki – egy kivétellel – maga írta a szövegeket is. Akárcsak Ákos és Zorán esetében, ezúttal is érdemes szövegkönyvvel együtt meghallgatni a lemezt! Több instrukció nincs, de ezek elengedhetetlenül fontosak, hogy helyén kezelhessük e nem mindennapi debütálást.
2008-03-03
Persze, akik látták az alkotót a Rocky Horror Show-ban, azoknak nem lesz meglepő Kálloy Molnár Péter énektudása, a versesköteteit ismerők pedig elismerősen bólinthatnak az olyan szerzemények szövegeit olvasva/hallgatva, mint a Még és még, az Aki megtagadja önmagát, a Csókcsendben vagy a címadó A nő után. (Apropó versek: a korongzáró A fekete zongora szövegét Ady írta…) A művész romantikus és melankolikus énje, valamint jellegzetes, olykor kifejezetten fanyar humora egyaránt visszaköszönnek a lemez dalaiban. Az idétlen szójátékot sejtető Szingli szong valójában komoly tartalommal bír, a szórakoztatóan szórakosgatósra vett Adó szám – a tálalás ellenére – sem vicces témát feszeget, s a Body Builder Blues sem szívből jövő mosolyra, inkább kinevetésre ösztönöz. A lemez tuti slágere a Zongorán kísért a múlt, illetve a Jon Bon Jovi-hangulatú Erkély-jelenet – s ha már itt tartunk, egyértelműen izgalmas felfedezés a legnagyobb Kálloy Molnár-rajongók számára is, hogy kedvencük nemcsak előadónak, de dalszerzőnek is fantasztikus! (Igaz, a gyönyörűen megírt A nap hősébe besegített Hrutka Róbert, míg a Fogság című sajátos börtön-rockban Kálloy Molnár Istvánnak volt fontos szerepe…) A lemezen egyébként több ismert és elismert zenész is tiszteletét tette Jónás Andreától kezdve a már említett Hrutka Robin keresztül Fekete-Kovács Kornélon és Giret Gáboron át Szolnoki Péterig.
Kálloy Molnár Péter A nő után feliratú korongjával énekesként és dalszerzőként egyaránt bizonyított: sokszínű, izgalmas bemutatkozó albuma szívből, humorból és fájdalomból született, s ha a kereskedelmi rádiók nem is csapnak le rá, az nem őt és a munkáját minősíti.
Tracklista:
1. Még és még
2. Szingli szong
3. Zongorán kísért a múlt
4. Body Builder Blues
5. Aki megtagadja magát
6. Fogság
7. Csókcsendben
8. Erkély-jelenet
9. A nő után
10. Adó szám
11. A nap hőse
12. A fekete zongora
Balajti Péter
|