Belépés
FõoldalHírekKeresésOldalakRegisztrációBelépés
Kálloy Molnár Péter
Színház
Tv, Film
Verseskötetei
Könyv
Zene
Aktuális
Összes videó
Kapcsolat
Műsor összes
Képgaléria

Megjelent Kálloy Molnár Péter lemeze A nő után

KÁLLOY MOLNÁR PÉTER

- Szakmai életrajz –


1970-ben született Mezőcsáton. Édesapja állatorvos, édesanyja tanítónő. A debreceni Ady Endre Gimnázium elvégzése után a Színház és Filmművészeti Főiskola színész szakának hallgatója, ahol 1993-ban diplomázik. A Főiskolán Békés András, majd Iglódi István osztályába jár. Tanárai: Avar István, Végvári Tamás, Törőcsik Mari, Garas Dezső, Marton László, Verebes István. 1990-ben félévet Angliában tölt ösztöndíjjal a Guildhall School of Music and Drama-ban. Ugyanebben az évben az olaszországi Pordenon-ben vesz részt kurzuson, majd a Comedia del art-et tanít Veronában egy nemzetközi fesztiválon.
Kísérletező kedve és intellektusa már a Színház- és Filmművészeti Egyetemen megmutatkozik:
1991-ben Witkiewitz-darabot mutatnak be a Komédiumban, a Magyar Rádióban önálló koncertet ad saját versmegzenésítéseiből. Monodrámát játszik James Joyce művéből, különórákon képezi hangját – Vasutas Zeneiskola musicalstúdiójában Toldi Máriánál. 1992-ben ennek eredményeképpen USA-ban operát énekel angolul (Mozart: Varázsfuvola) és a Stúdióval Finnországban vendégszerepel.
1993 és 1997 között a Vígszínház tagja – ahol kiváló rendezőkkel dolgozik (Marton László, Taub János, Valló Péter, Alföldi Róbert, Eszenyi Enikő) Fontosabb szerepei a Vígszínházban: West Side Story: Action, A háború és béke: Rosztov gróf, Rómeó és Júlia: Benvolio.
1994-ben lefordítja ShakespeaRe Összes Röviditve (SÖR) – t, melyet azóta is nagy sikerrel játszik Kálid Artúrral és Gáspár Andrással. 1995-ben Villon versekből monodrámát kreál „A legújabb villon” címmel, majd ugyanebben az évben játssza a Komédiásokban Gethin Price szerepét. Nagy sikere van a Rocky Horror Showban, a Fame-ben és a Svejk címszerepében. 1997-től tehetsége kötetlenebb kibontakoztatására a szabadúszást választja. Komoly szakmai sikert arat a Kucó c. monodráma szellemi fogyatékos fiújával. Első rendezése Keyes: Virágot Algernonnak az IBS-ben, Sinkó László és Molnár Pirsoka főszereplésével. 1999-ben kinevezték a Buda Stage főrendezőjének, ahol megrendezi a Rocky Horror Show-t. 2000-ben eljátssza a Nagyon fájl-t, 2001-ben USA-ban és Kanadában Koppányt énekel az István, a király turnén. Rudolf Péterrel színpadra állítják és eljátsszák a Kövek a zsebben-t, amely jelenleg is nagy sikerrel fut a Thália Színházban.
Elvégzi a Színház és Filmművészeti Egyetem PHD szakát. (Doctor of Liberal Arts). 2004-ben Lautrec életéből musicalt rendez – Éljen az élet. Megrendezi a Rómeó és Júliát, majd a Budapesti Kamaraszínházban egy rendhagyó előadásban a Három nővért Kaszás Attilával és Blaskó Péterrel. 2005-ben Podkoljoszint játszik Gogol Háztűznézőjében, Lomov a Leánykérésben. 2006-ban Zosert játssza az Aidában. Megrendezi a Vakítást. 2007-ben legújabb vígjátéka a Caveman.
Fontosabb filmbeli alakításai: Üvegtigris I – II., Kútfejek, Papírkutyák, Robin Hood (angolul), Dinotopia (angolul), American Rhapsody (angolul), Nájlon gitár
Jónéhány televíziós műsorban, sorozatban szerepel: Meselánc, Kézirat, Egy kis szívesség, Szibéria nyuszt, Nyugat, Született lúzer és a jelenleg futó egyik legsikeresebb műsor a Beugró oszlopos tagja (Rudolf Péter, Szabó Győző, Pokorni Lia)
Öt verseskötete jelent meg: Keselyű dal, Staccato, Last minute, Ígéreted magházában, Ablak az égen
Műfordításai: S.Ö.R., G.Ö.R.CS., Rocky Horror Show, Kövek a zsebben
Lemezei: Rocky Horror Show, A legújabb Villon (versek), Borzontorz meséi, Aida, Fame, Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok, A nő után (saját szerzeményeiből), A miniszter félrelép, Isteni show.

Kalloy Molnár Péter Október 29 től ismét a mozivásznon a Szuperbojz filmben Kalloy Molnár Péter Október 29 től ismét a mozivásznon a Szuperbojz filmben
2009-11-11 21:15:57
A MEDIA CENTRUM , a MACROPUS FILM és a TV2 bemutatja új filmvígjátékát: SZUPERBOJZ Rendező


Nagyot haraphatnak a Papírkutyák Nagyot haraphatnak a Papírkutyák
2009-03-04 20:39:53

Bemutatták Gyöngyössy Bence Papírkutyák című sikervárományos filmjét, amelyre már maguk a


Rob Becker: Caveman Előadja: Kálloy Molnár Péter Rob Becker: Caveman Előadja: Kálloy Molnár Péter
2009-03-03 23:03:33
A Caveman műfaja a Magyarországon ritka one man-show. Kicsattanó humorú kortárs amerikai koméd


A Papírkutyák Kálloy Molnár Péter és a sztriptíz A Papírkutyák Kálloy Molnár Péter és a sztriptíz
2009-03-01 19:50:15

A Papírkutyák című filmben az egyik főszereplőt, Kálloy Molnár Péter úgy láthatjuk, mint


Hal a tortán visszanéző Hal a tortán visszanéző
2009-02-28 19:15:09
A Hal a tortán utolsó estéjén Kálloy Molnár Péter látta vendégül Novák Henit, Onyutha Jud


Kálloy Molnár Péter: Meglepetés a Beugróban Kálloy Molnár Péter: Meglepetés a Beugróban
2009-02-25 09:40:18

Kálloy Molnár Péter: Meglepetés a Beugróban A Beugró stábja különleges programmal készül


Interjú Kálloy Molnár Péterrel Az értelmiségnek is joga van a szórakozáshoz Interjú Kálloy Molnár Péterrel Az értelmiségnek is joga van a szórakozáshoz
2009-02-24 13:02:47
Interjú Kálloy Molnár Péterrel Kálloy Molnár Péter saját bevallása szerint leginkább azér


Fogyózik a Papírkutyák sztárja story-szerint Fogyózik a Papírkutyák sztárja story-szerint
2009-02-17 23:07:12

Óriási felelőtlenség a Hal a tortán forgatása előtt belevágni egy fogyókúrába! Kálloy Mo


Caveman - Miért hiszik a nők, hogy minden pasi gyökér?
2009-02-17 22:48:06
Az ősi harc a nemek között még ma is tart, mitöbb, mára csúcsosodott csak ki igazán. Ennek n


Kálloy Molnár Péter és a Beugró
2009-02-17 22:30:51

Beugró Az elmúlt szezonban paradox érzésem volt, amikor a TV2-n véletlenül rátaláltam a Beu


Felhasználói név
Jelszó


Elfelejtette jelszavát?

Megjelent Kálloy Molnár Péter új verseskötete Ablak az Égen Címmel


Kálloy Molnár Péter Hírek
Tv és Film Hírek
Színház hírek
Kritikák interjúk cikkek
Kálloy Molnár Péter Videók
Tv és Film Videók
Zene Videók
Kedvencekhez Kulisszatitok a készülő Üvegtigris harmadik részéből
2010-01-18 13:33:40

Kedvencekhez Kulturális sokszínűség
2009-12-07 02:42:19

Kedvencekhez Pesti álom - Kálloy Molnár Péter lemezbemutató koncertje
2009-09-12 11:08:43


Kedvencekhez 880 - Pesti álom-koncertet adott Kálloy Molnár Péter

Kedvenc hírek
Trls

Trls

Trls

Mind törlése

Szponzorok:

Centrumnet Systems


www.gw-world.com

„A Weiss testvérek által alapított Gebrüder Weiss szállítási útvonalai és története több mint 550 éve generációkat, változatos országokat összekötve halad a fejlődés útján. Az első írások Wizze néven említik cégünket. 1788-ban Wolfgang Amadeus Mozart -ot költöztettük, 1820-ban Gothe írt rólunk útinaplójában, az 1900-as évek közepén a Bécsi Filharmónikusok színpadi kellékeit szállítottuk 25 évig. 1990 óta Magyarországon is jelen vagyunk a szállítmányozási és logisztikai üzletágban! Kiemelten fontos családi vállalkozásunk számára a megtett és az előttünk álló út tisztelete! A fejlődés és a jelenlét!“ – Gebrüder Weiss Szállítmányozási és Logisztikai Kft


Címlapfotók: Szlovák Judit

developed by Centrumnet Systems